Kapcsolat
← Vissza a bloghoz

Amit a vendég sosem lát – pokoli adminisztráció az étteremben

vendéglátásvendégétteremjattadminisztrációdokumentumkezeléskészletkezelőszemélyzetszámlakezelésélelmiszerstandoltatás

Kívülről nézve egy étterem működése nem tűnik különösebben bonyolultnak. A vendég besétál, leül egy asztalhoz, rendel, megkapja az ételét, elfogyasztja, majd fizet.

Amennyiben minden rendben megy, ennyit is kell, hogy maga körül érzékeljen. Azonban a háttérben fut egy másik történet is, a személyzet története. Amíg a vendég jóízűen fogyaszt, addig a személyzet az adminisztrációval és üzleti dokumentumok kezelésével hadakozik, éttermenként elvétve jó esetben akár egy meglévő digitális rendszer támogatásával, bár ez sem jelent feltétlen könnyebbséget. Ugyanis ezen digitális rendszerek többnyire nem elégítenek ki minden, a személyzet részéről elvárt igényt.

Megérkezik az áru, a személyzet átveszi, ellenőriznie kell, majd jön vele együtt a szállítólevél és később a számla. Figyelni kell arra, mi érkezett, mennyi érkezett, meddig használható fel, hogyan kell tárolni, hol kell tárolni, és miből mennyi van még készleten. Közben ott vannak az élelmiszer-biztonsági előírások, az allergének, a takarítás dokumentálása, a selejt, a lejárati idők és még jó néhány olyan feladat, amelyből a vendégtérben semmi nem látszik.

Ezek közül meglepően sok minden még mindig kézzel történik. Személyzet egy tagjának le kell ellenőriznie az adatot, fel kell írnia, be kell gépelnie vagy el kell mentenie valahová. Majd sokszor ugyanezt az információt később valaki ismételten előveszi, ellenőrzi vagy átmásolja, másik rendszerbe, másik felületre vezeti fel, esetleg a készletkezelő rendszerbe, napi 2-3 órát is eltöltve ezzel, mely havi szinten 60 - 90 órányi manuális, kézi dokumentum- és adatkezelést jelent. Ezt a " kiesett " időt másra is lehet fordítani. 

Egy-egy ilyen feladat önmagában nem tűnik soknak, de vajon mi történik akkor, amikor mindez egyetlen munkanapon újra és újra megismétlődik véget nem érően?

Mennyi adminisztráció fér el egyetlen felszolgált vacsora mögött?

Meglepően sok. Egy étteremben ugyanis szinte folyamatosan keletkezik valamilyen adat vagy dokumentum. Amikor „papírmunkáról” beszélünk, nem feltétlenül egy valódi papírhalomra kell gondolni. Legyen az egy Excel-tábla, vagy e-mail melléklete, elektronikus beszállítói bizonylat vagy digitális számla. Előfordulhat akár egy kézzel kitöltött ellenőrzőlap is.

Mindez más-más formátumú és más-más helyen jelen levő adatot és információt jelent, melyek összefésülése, elemzése, ellenőrzése ismét visszavezet a korábbi, igazából felesleges, kézzel elvégzett havi szintű 60 - 90 órányi dokumentum- és adatkezeléshez. " Felesleges " hiszen ez mind automatizálható.

Az igazi gond általában nem is egyetlen dokumentummal van, hanem azzal, hogy mindegyik máshol van. Az egyik adat egy táblázatban, a másik egy e-mailben, a harmadik egy külön rendszerben, a negyedik pedig továbbra is egy papírlapon.

A kisebb vállalkozásoknál ez különösen nagy teher lehet. Ott ugyanis sokszor nincs külön ember minden egyes feladatra. Ugyanannak a kollégának kell foglalkoznia a napi működéssel, áru átvételével, a személyzettel, és valahol ezek között még az adminisztrációs " tengerben " is felszínen maradnia.

(Food Standards Scotland, 2026)

Nem egy dokumentum a probléma, hanem az összes együtt

Képzeljünk el egy teljesen hétköznapi helyzetet.

Megérkezik a beszállító a friss alapanyagokkal. Az árut a személyzet átveszi és ellenőrzi, közben megkapja a szállítólevelet is. Az adatokat rögzítik, olykor a számla csak később fut be e-mailben. A készletet egy másik rendszerben vezetik, az élelmiszer-biztonsági dokumentáció pedig megint máshol van. 

Egyik sem megoldhatatlan feladat. Sőt, külön-külön nézve még csak különösebben bonyolultnak sem mondhatók. A gond inkább az, hogy mindez nem egyszer történik meg.

Holnap újra jön egy szállítmány. Majd még egy. Újabb számla érkezik, változik a készlet, valamit ellenőrizni kell, valamit át kell írni. Ha pedig mindezt ugyanaz az ember próbálja fejben és a különböző rendszerekben egyszerre kézben tartani, könnyen el lehet veszni benne.

Tehát nem egyetlen nagy adminisztrációs feladat nehezíti meg a napot, hanem sok apró. Ugyanazok az adatok újra előkerülnek, dokumentumról dokumentumra, rendszerből rendszerbe vándorolnak. Közben pedig másolunk, átírunk, ellenőrzünk és keresünk. Minél több helyen él ugyanaz az információ, annál könnyebb valamit kétszer rögzíteni – vagy éppen valahol elveszíteni, ezzel megakasztva az étterem gördülékeny működését. 

Egy átlagos működési nap során például ezekkel találkozhat egy étterem:

Folyamat maga

Háttérben keletkező információ, adat

Áruátvétel, beszállítás

Szállítólevél, beszállító, mennyiség, átvételi adatok

Tárolás

Hűtők és fagyasztók ellenőrzése, hőmérsékleti adatok, készletszintek

Konyhai munka

Főzéshez, hűtéshez és újramelegítéshez kapcsolódó adatok, energiafogyasztása

Takarítás

Ütemtervek, ellenőrzések, elvégzett feladatok, naplózás

Készletezés, nyilvántartás

Beérkező és felhasznált alapanyagok, lejáratok, szintek, összefüggések, egymásra épülések

Élelmiszer-biztonság

HACCP-ellenőrzések, eltérések, intézkedések, szabálykövetés, protokoll

Allergének

Összetevők és allergének információk

Selejt, hulladék

Kidobott, sérült vagy fel nem használható alapanyagokkal való intézkedés

(FAO – GHP and HACCP Toolbox, Documentation and Record Keeping, 2023)

A kérdés az: muszáj mindezt ugyanúgy megoldanunk, ahogy eddig? Kézi adatbevitellel, manuálisan?


Hol megy el valójában az idő és a pénz? Hol van veszteség?

1. Adatok másolásával: Egy adat már ott van a szállítólevélen, számlán vagy egy másik dokumentumban, mégis újra be kell gépelni valahová. Majd lehet, hogy még egyszer, egy másik táblázatba is. Ami tehát egyszer már le lett írva, azt valaki újra felvezeti, átmásolja, bepötyögi. Külön-külön egyik sem nagy munka, csak éppen rengetegszer kell megcsinálni.

2. Dokumentumok keresésével: Eltűnt egy számla. Nincs meg a szállítólevél. Valaki biztosan eltette az átvételi igazolást, csak éppen senki nem tudja, hová. Ismerős helyzet lehet. Ilyenkor kezdődik a keresgélés a mappákban, az e-mailek között, a fiókokban vagy éppen egy kolléga asztalán. Ötperces feladatnak indult, majd húsz perc múlva még mindig ugyanazt a papírt keresi valaki.

3. Ellenőrzéssel és rendszerezéssel: Megvan minden számla? Stimmelnek az adatok? Nem maradt ki valami? A dokumentumokat ráadásul nem elég egyszerűen megkapni. El kell menteni őket, értelmesen elnevezni, a megfelelő helyre tenni, rendszerezni, kategorizálni, továbbítani, néha másolatot készíteni róluk. Apróságok, de valakinek ezeket is meg kell csinálnia.

Egy ilyen művelet önmagában tényleg csak néhány perc. Talán éppen ezért olyan alattomos az egész. Nem úgy jelenik meg a munkanapban, hogy „most következik három óra adminisztráció”. Sokkal inkább úgy, hogy öt perc itt, tíz perc ott, egy dokumentum ebéd után, egy hiányzó adat pedig természetesen éppen zárás előtt.

A nap végére viszont ezek a percek összeadódnak, ami nem csak jelentős idő, hanem kimutatható pénz veszteség is éves szinten.

Mi lenne, ha a dokumentumok egy része „magától” automatizáltan feldolgozásra kerülne?

Nem arról van szó, hogy holnaptól gépek irányítják az éttermet. Sőt, arról sem, hogy minden feladatot ki kell venni az ott dolgozók kezéből. Egyszerűen csak érdemes megnézni, mi az, amit tényleg embernek, kézi adatbevitel árán kell elvégeznie, és mi az, amit egy rendszer ugyanúgy – vagy akár biztosabban – meg tud csinálni, támogatva ezzel a személyzetet. Nézzünk egy alternatívát:

  • Beérkezik például egy dokumentum. Ahelyett, hogy valaki végigolvassa és kézzel bepötyögi az adatokat, a rendszer felismeri a beszállítót, a dátumot, a tételeket és a mennyiségeket, egyéb vonatkozó paramétereket, majd rendszerezi és kezeli, akár azonnal fel is tölti az étterem készletezési rendszerébe. Az információ pedig rögtön oda kerül, ahol később biztosan szükség van rá és biztosan vissza is kereshető, exportálható, könnyen szerkeszthető. 

  • Amennyiben ugyanarra az adatra van szükség egy másik rendszerben vagy táblázatban is, nem feltétlenül kell ismételten begépelni. Mivel egyszer már rendelkezésre áll, miért végezze el valaki másodszor ugyanazt a munkát?

  • És mi történik, ha valami hiányzik? Vagy egy adat eltér attól, ami megszokott? Egy rendszer ezt is jelzi. A dokumentumokat pedig később másodpercek alatt vissza lehet keresni, ahelyett, hogy valaki újra végigjárná a mappákat, e-maileket és fiókokat.

Ez már több annál, hogy a papírt egyszerűen lecseréljük egy képernyőre. Attól ugyanis, hogy valamit számítógépen vezetünk, még ugyanúgy lehet rengeteg kézi munka vele. Az igazi különbség ott kezdődik, amikor bizonyos ismétlődő feladatokat már nem nekünk kell újra és újra elvégezni, hanem erre a célra kifejlesztett egyedi rendszer vesz át ezt a terhet.

Persze ettől még az éttermet emberek működtetik. Továbbra is a személyzetnek, akár egyetlen leterhelt kollégának kell eldöntenie, hogy megfelelő-e a beérkezett áru, mit kezdjenek egy problémával, vagy hogyan oldjanak meg egy havária helyzetet. Ezeket a döntéseket nem lehet egyszerűen a véletlen, ad hoc emberi beavatkozásra bízni. Célszerű, egy már rendelkezésre álló kiépített rendszer, amely támogatja a döntéshozatalt, a gyors cselekvésre szoruló helyzeteket, mindezt automatizálva.

Az automatizálás nem az embert váltja ki- hanem azt az időt szabadítja fel, amit olyan feladatokra fordítanánk, amit egy gép is elvégezhet helyettünk, azért, hogy azokra koncentrálhassunk, akikért az egész étterem létezik: a vendégekre. 

Hivatkozások:
(Food Standards Scotland, 2026): Food Standards Scotland – Research into the use and perceptions of guidance on food safety and standards, 2026: https://www.foodstandards.gov.scot/science-and-evidence/research-into-the-use-and-perceptions-of-guidance-on-food-safety-and-standards?utm_source=chatgpt.com

(FAO – GHP and HACCP Toolbox, 2023): FAO – GHP and HACCP Toolbox Documentation and Record Keeping, 2023: https://www.fao.org/good-hygiene-practices-haccp-toolbox/haccp/step-12-documentation-and-record-keeping/?utm_source=chatgpt.com